Manapság már mindenhol parlamenti választásokat tartanak. Még Zimbabwe-ben is voltak idén tavasszal. Mégis mindenki tudja, hogy komoly különbség van Mugabe rendszere és mondjuk Dánia között. Jobb kifejezés híján az előző típust banánköztársaságnak fogom hívni (még ha nagyon messze is lenne az egyenlítőtől), az utóbbit valódi demokráciának. Persze nincs egy bináris skála, ami alapján egy országra rá lehet mondani, hogy egyik vagy másik, de vannak jellemzők, amik egyikre vagy másikra utalnak.
A valódi demokráciának vannak elvei, amik sehol sem valósulnak meg teljes mértékben. Például az esélyegyenlőségről lehet tudni, hogy délibáb, az ember esélyei még egy valódi demokráciában is a vagyonával arányosak. Vagy az igazságszolgáltatás, a törvényhozás és a végrehajtás teljes függetlensége sehol sem valósul meg maradéktalanul. Az sem igaz, hogy egy valódi demokráciában boldogabbak lennének az emberek, mint egy banánköztársáságban. Ami biztosan igaz, hogy egy átlagember vásárlóereje (amennyi kenyeret, sört, áramot, gázt tud venni az átlagfizetéséből) magasabb egy valódi demokráciában és minél közelebb jut egy állam ehhez az állapothoz, ez a mérőszám annál inkább nő.
E bevezető után felsorolok néhány példát a fenti ismérvekre, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Ahol a hadsereg rendszeresen bevatkozik a politikába, az banánköztársaság, az EU-ba például csak olyat engednek, ahol ennek nincs esélye.
Ahol újságírókat ölnek meg túlzottan tényfeltáró munkájuk miatt, az banánköztársaság.
Ahol a rendszert nyilvános kritikája tiltott cselekedet, az banánköztársaság.
Ezek nagyon komoly dolgok, ezek után már árokásás volna EUrópai államokra azt mondani, hogy banánköztársaság. Ezt elkerülendő, nagyon komoly, de mégis relatíve kevésbé súlyos dolgokra azt fogom mondani, hogy banánköztársaság-gyanús.
Ahol az ország miniszterelnökének a kezében van a média legnagyobb része. az banánköztársaság-gyanús. Ahol ugyanezen ember ellen több száz bűnügyi eljárás folyik, ha éppen nincs a hatalomban, az nagyon banánköztársaság-gyanús.
Ahol olyan sajtótörvény van, amely nevetséges "válaszadási jog"-gal ellehetetlenítheti a független újságírói munkát, az banánköztársaság-gyanús.
Egy valódi demokráciában a politikusi pálya hasonló, mint a legfelső üzleti szféra. Nagy haszonért cserébe nagyon jól kell teljesíteni, a bukás rizikója sokkal nagyobb, mint egy átlagembernél, ugyanakkor a megélhetés már nemigen lesz (lehet) probléma még a bukás után sem. Ahol az elnökjelöltet több mint egy évig folyamatosan tesztelik és ahol egy elszólásból komoly hátránya származhat egy jelöltnek, az valódi demokrácia-esélyes. Ebben a tekintetben Magyarország jól áll. Bár, ahol politikus kampányolási technikaként az ellenfél vezérének démonizálását oktatja és amikor kérdőre vonják, akkor nem érti, hogy mi a baj, a parlamenti pártjának pedig tagja marad az banánköztársaság-gyanús. Visszatérve egyelőre a pozitív példákhoz: ahol nagyobb kaliberű botrányok esetén (leg)felsővezetők feje hull (de csakis képletesen!), időközi választásokat tartanak, az valódi demokrácia-esélyes. Érdemes például elolvasni a jelenlegi holland miniszterelnök politikai karrierjét, 2002 júliusában lett először miniszterelnök, a 4. kormányát nyűvi.
A bejegyzés írójának voltak még ötletei, de dolgozni is kell, elnapolta a folytatást. A munka közben azonban néha pihenésképpen belekukkant a hírekbe. Felhúzta magát rajtuk, ezért most mégis be fogja fejezni (hőbörögve):
Ahol egyetlen nap három ilyen súlyú címet (és még súlyosabb tartalmat) hoz egy független hírportál főoldalára:
Deutch nem akarja felülvizsgálni az ingatlanbizniszt.
Zuschlag János: A fél kormány belebukna
és ahol az legutolsót, amely egy nagyon súlyos dolgokat tartalmazó interjú a rendőrszakszervezet elnökével, 1-2 óra után leveszik a főoldalról,
ahol az államhatalom azt a típusú fekete humort megengedi magának, hogy titkos olakszőkítéssel kapcsolatos iratok nyilvánosságra hozatala címszó alatt érdektelen, kisatírozott papírokat hoz nyilvánosságra,
vagy a nyilvánosság elleni, másodfokon is elveszített perben (Saab/Gripen ügy), nemhogy törvényi kötelezettségének nem tesz eleget, de teljesen hülyének nézi az őt perelő szervezetet és a nyilvánosságot,
ahol politikus egy Balatonöszöd után talpon marad,
ahol politikus olyan rendelkezést vezet be (vizitdíj) amit lassan szótagolva tagadott a miniszterelnökjelölti vitában (hülye??),
ahol ennek a nyilvánvaló bukása után (még egy értelmi fogyatékos kacsacsőrű emlős is beadott volna egy népszavazási indítványt tavasszal, ha a Fidesz nem) szeretettel kéri az ellenzéket, hogy legyen olyan kedves és támogassa és ne csapja le a magaslabdát (na jó, konkrétan ez inkább egy szeretetegyházra emlékeztet, nem banánköztársaságra)
ahol az ebből adódó bukta után csöndben maradás helyett azt mondta, hogy a választók nem értették meg az elképzeléseit, az ellenzék pedig teremtse elő a kieső bevételt, de marad a posztján,
ahol nem képes a teljes politikai elit 19 év alatt összeütni egy ügynöktörvényt és ahol nem érzi, hogy saját társadalmi legimációját jelentené,
ahol egy néhány, még európai mércével nézve is közepesen enyhe molotovos tüntetés iratait ellenzéki támogatással 80 évre titkosítják,
ahol az ellenzék kvázi analfabéta a politikai marketinghez, az egyetlen zsenijével, (aki nagyjából őt "megcsinálta") is összeveszik és hülyéket tehetségteleneket állít rivaldafénybe, ha választások jönnek,
ahol magára az ellenzék vezérére, mint alternatívára szavazni csak 11 feles után mer az őszinte ember,
az nagyon nagyon BANÁNKÖZTÁRSASÁG-GYANÚS.
Nem csak ők tehetnek róla odafent, Zuschlag mondta: "Így működik az egész ország".