HTML

larisse

Olaszságokkal kezdtem, ma már a magyar politikába/közéletbe is belepofázok. Azért jó ide írni, mert legalább kevésbé fárasztom az ismerőseimet a kávéházi filozófiával.

Linkblog

Az autó nem menő

2009.01.21. 22:59 cpandacsoki

A napokban eszembejutott egy "menőnemmenő" ötlet, amiből össze lehet hozni egy bejegyzést. Aztán inkább letettem róla mondván, hogy ez a menőzés mégiscsak Bede Márton ötlete.

Ma viszont eszembe jutott, hogy én írtam egyet tavaly június 25-én, - amikor még sehol sem volt az említett rovat - aminek a címében ugyan nem volt benne a menő szó, de gyakorlatilag egy olyasmi bejegyzés volt, úgyhogy mégiscsak veszem a bátorságot és folytatom.

Azért is hezitáltam persze, mert igencsak kemény fa ez a téma. Marketingesek tömege próbálja kitalálni, hogy miért pont az ő márkájuk és azon belül az adott modell az igazán menő. Lehet is miből válogatni: ha jön a haver papája a balatoni nyaralóhoz, beszáll az ember tizenévesen a Jaguar volánja mögé, majd szét fagy a rövidnadrágban a 18 fokos kocsiban, de vezetheti a járgányt egy negyed óráig, az bizony menő, Dean Morierty is az keresztül-kasul kocsikázva Amerikán és a kis alsótagozatos is, aki elköti apuci kocsiját, pedig ki sem lát a kormány mögül.

De sajnos autót birtokolni privát sofőr nélkül leginkább nem az. Sőt, minél nagyobb és minél újabb, vagy mondjuk úgy, hogy minél több havi jövedelmébe kerül az embernek, annál kevésbé az. Praktikus, hasznos, el tud jutni vele az ember bármikor A-ból B-be, sőt tömegek keresik vele a kenyerüket persze.

De az, ami Dél-, de még inkább Kelet-Európában körüllengi a gépkocsit, az inkább szánalmas. Nemcsak arra gondolok, hogy B. pénzügyi tanácsadónak pár utcával odébb kell leparkolni  a Lada Samara-t, nehogy az ügyfél bizalma meginogjon, amikor meglátja, vagy arra, hogy  egy prominens gazdag R. kezébe nyomja az Audikulcsot, amikor bort akar venni nála, hogy "Parkolj le vele komám", biztos ami biztos, tudja, hogy kivel van dolga, de még a Magyar Narancs tizenvalahány évvel ezelőtti olvasótábora is képes megszavazni a saját kocsiját a kedvence közlekedési eszközének. Na ez már inkább szánalmas. Értem én, mindenkinél van olyan, hogy nem szeretne várakozni, fagyoskodni, ázni, tekerni, vagy egyszerűen úgy érzi, hogy jól esne, ha nulla lenne annak az esélye, hogy büdös, hangos, paraszt utitársakat kelljen elviselni vagy csak szimplán egyedül akar utazni és ilyenkor nagyon jó az autó. Nem mocskos, nem kell rá várni, nem esik benne, nem csukják rád az ajtaját, stb. De amikor kedvenc közlekedési eszközről szavazunk, akkor ezek a mélypontok jutnak eszünkbe? Nem valami nagy flört a Donauwalzer expressz-en, vagy a Budapest-Amszterdam út az Oktogontól a Damrakig emeletes buszon végigultizva? Van olyan buli, amire a saját kocsijával megy el az ember és a végén azzal is jön el, ami igazán jó volt? Ritka. És akkor még azt nem is említettem, hogy ha még úgy is érezném néha, hogy jól esik csak úgy levezetni 200 kilométert cél nélkül, azt nemhogy nem büszkén hirdetném, de eltitkolnám. Ugyanannyira gáz, mint amikor azt mondja M., hogy ő leszarja a környezetvédelmet, amíg az USA alá nem írja a Kyoto-i egyezményt, vagy x, hogy az ő két literes kocsija semmi y Pajerojához képest, y szerint pedig az ő terepjárója semmi z Hummerjához képest.

Lényeg a lényeg, az autóból egyre több van, veszélyes, az állandó dugók gyakorlatilag Európában mindenhol még alfában is agyvérzésközeli állapotot okoznak és 1001 veszély leselkedik, ami elcseszheti az ember napját, ha bekövetkezik. Az autó az esetek túlnyomó részében inkább szükséges, mint jó és legjobb, ha az ember máséban utazik, minthogy a saját feje fájjon, hogy aztán eldurranjon és kivágja fejszével a trafipaxot és elássa (ez megtörtént Angliában), vagy olyan történjen vele, amitól aztán egész életére lelkiismeretfurdalás gyötri majd.

 

Az utolsó közhely, aminek az említése nélkül nem lenne fair befejezni ezt a bejegyzést, a nők. Az a sok jó csaj a magazinok címlapján, a szépségversenyeken mindent az autóért csinál. Ezért csajozáshoz sokkal menőbb recept alkalomadtán kibérelni egy luxuskocsit, mint az összekuporgatott pénzt elverni valami magas státuszt jelentő verdára, aminek az értéke gyorsabban esik, mint a zimbabwei dollár és arra sincs garancia, hogy a szomszéd nem rukkol elő egy még jobbal.

3 komment

Címkék: autó környezetvédelem magyar narancs menő gépkocsi kyoto bede marton

A bejegyzés trackback címe:

https://isis.blog.hu/api/trackback/id/tr38894579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manner 2009.01.23. 15:04:50

Az utolsó bekezdésben lemaradt egy t. Amúgy first :):)
Amúgy, igen, én is mindent az autóért csinálok! :D

killin tours 2009.01.28. 08:54:50

www.youtube.com/watch?v=Ai7mzkZcRsw

mi mást fűzhetnék ehhez hozzá
csak ki ne rakjanak az indexre véletlenül mert akkor jön a sok sluszkulcsos...

2009.02.02. 13:12:11

De és akkor most azzal foglalkozzál,hogy mér' mégis a nemmenő iparágba akarják gyömöszkölni a sok pénzünket,h hátha ezzel sikerül még egy kicsit elodázni a világvégét.
süti beállítások módosítása