HTML

larisse

Olaszságokkal kezdtem, ma már a magyar politikába/közéletbe is belepofázok. Azért jó ide írni, mert legalább kevésbé fárasztom az ismerőseimet a kávéházi filozófiával.

Linkblog

Adóigazolás

2008.11.18. 14:48 cpandacsoki

A napokban be kellett szereznem egy adóilletékességi igazolást, ami egy hivatalos igazolás arról, hogy én abban az országban adózom, amelyben. Lementem a munkahelyemen a helyi titkárságra. R., a legsegítőkészebb koma  arra kért, hogy menjek vissza másnap reggel a kérdésemmel (mármint, hogy feltegyem). Másnap reggel fogadott és telefonált az adóhivatalba az ügyemben. Megígérték neki, hogy délután 1/2 3 és 1/2 5 között visszahívják. Másnap összefutottunk, mondta, hogy nem hívták fel, menjek le hozzá, újra telefonál. Beszélt fél óráig kb. 4 különböző emberrel, végül megtudta, hogy nekem a lakcímem szerint a Via Sidoni-n levő hivatalba kell mennem, ott keressem dr Chaffer-t és ő kiadja az igazolást. Sajnos nem tudtam aznap menni mégsem, Zs. elé nem értem volna ki a pályaudvarra, odatelefonáltam, sebaj, mehetek holnap is. Kb. 6-7 km-re délre van ez a hely tőlem, de bringával mindenhova gyorsan odaérek, semmi probléma. Odamentem másnap, kaptam sorszámot, egy agilis portás rögtön kikérdezett, kitöltetett velem egy papírt. 

Az olasz adóhivatalok (2 alapján állítom fel a statisztikát) úgy néznek ki, hogy van egy nagy helység, amelynek a szélén vannak a pultok, a közepén pedig egy nagy üres hely. Például a Visegrádi utcai okmányiroda is ilyen és ott középen székek vannak elhelyezve, ahol várakozni lehet. Itt azonban csak egy kis külső helységben lehet várakozni, ahol színházi nézőtérhez hasonlóan vannak elhelyezve a székek padsorokban, a színpad helyén pedig egy digitális tábla, ami mutatja a soron következő sorszámot és a hozzátartozó ablakot. A felirat (numero, sportello) olaszol, angolul, németül, spanyolul és franciául váltakozik periódikusan és még egy nyelven, amire nem tudtam rájönni, de szlávnak tűnt és hacsek ékezet is volt benne, ilyen:

ˇ 

Sorra kerültem hamar, fél órát sem kellett várnom, az ablaknál pedig elmagyarázta nekem a kedves ügyintéző fickó, hogy kétfélét adóigazolást kérhetek, az egyikhez 3 eurós a másik 14,50 eurós illetékbélyeg kell, amit traffikban szerezhetek be, viszont nem nem jó helyen járok, a Via Padovai adóhivatalhoz tartozom.

 

Megvettem az illetékbélyeget és elbicikliztem a megadott helyre, épp az ellenkező irányban volt a lakásomtól, viszont alig egy kilométerre. Ezután sorszámhúzás (itt már visszaparancsoltam egy gyanútlan tolakodót, aki egyébként nem gondolhatta, hogy én sorban állok, mert épp töltöttem ki egy nyomtatványt, de mindegy) várakozás, sorrakerülés. A koma elmagyarázza, hogy jó helyen vagyok, minden oké, csak az illetékbélyeg kevés, vegyek még 11 euro valahány centért. (Illetve nem ezt mondta, de sajnos én még mindig nem vagyok szuperjó olaszból és  azt amúgy sem feltételeztem, hogy tényleg nemcsak hogy 14.50 eurós illetékbélyeg kell a 3 euros helyett, de mindjárt három is belőle. Eltekertem egy traffikba, vettem bélyeget. Rohanok vossza, integetek a komának (azt mondta, hogy nem kell már sorszám menjek hozzá egyből), visszaszól valamit, hogy üljek mostmár le, majd szólítanak (az indoklást nem értem). Várok 1/2-3/4 órát, szólít. Hol a 3 bélyeg, felírta a cetlimre, nem? De, félreértettem. Kicsit még értetlenkedem, hogy mire föl ennyi pénz, 14,50 a kérvényezés, 14,50 a dokumentum, 14,50 a kiadás. Lehetne 3 euroval olcsóbb az egész, de akkor 30 napon belül kapom, (nem baj) és újra be kell érte menni (baj).

 

Oké irány a traffik, illetve bankomat először, mert elfogyott a készpénzem. De mindez percek kérdése. Beleborzongok, hogy bringa nélkül milyen nehéz lehet ebben az országban ügyeket intézni. Visszatérek, a koma lobogtatja már az igazolást, átveszi a bélyegeket, buona giornata! Megvan az igazolás, a tudomány haladt magától, irány haza ebédelni. Ezen a kicsinyített és fekete-fehér beszkennelt képen nem látszik, de kétnyelvű az igazolás, pontosabban a dokumentum címe, illetve minden szöveg angolul és olaszul is szerepel, kivéve azt, hogy  "a 2008-as évben az olaszországi adótörvényeknek megfelelően fizet adót." Mindenesetre Magyarországon ezt így elfogadták.

 

Szólj hozzá!

Címkék: olasz adóhivatal adóilletékességi igazolás

A bejegyzés trackback címe:

https://isis.blog.hu/api/trackback/id/tr19775485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.